Ne győzködd az agyadat! A hiba a valóságban van.

Te vagy nekem az Ő?

Ő, ő, ő, a Betörő!

Falakat leromboló,

Rabló csavargó.

A váram mennyire masszív?

Szív? Szív! Pici szív!

Fellobban egy cigarettavég,

A tartás vele ismét porrá ég.

Elég, fejezd ezt be. Téptem egy darabot a múlt heti lottószelvényből, mert nem jöttek be a számok, de azért jó ez a tipp.

Cseng a telefon - Ki vagy te? Kerestél a múlthéten is ugye? Emlékszem rád, te voltál az a kis vörös. Szemerkélt az eső és azt mondtad, hogy Baby, Londonba el kellene mennünk már. Nekünk olyan hely kell, ahol körülöttünk senki sem zizi. Onlájn vagy a való világban is, de kéne az életedbe valami rend. Őrizlek én éjjel- nappal, akár meg is bilincsellek, nehogy valami kárt tegyél magadban.

"Hallom, most is köhögsz és éhes vagy. Láthatod tisztán, hogy ott fenn az égen is szálldogál egy madár, amíg valaki nem lövi le. Hetedik órában járunk, amikoris minden esemény csak úgy pörög, nihilbe burkolózik mindenki, aki nem bírja a huza-Vonát. A szemedbe mondom én, hogy ez a rossz, fogadd el. Értem? Értsed!"

A telefonbeszélgetésnek vége, ez a pár perces parasztvakítás ma sem tette az életemet szebbé. Kellene valami pont, amiben mindenki egyet ért. A legjobb szer etet kifulladásig.

 Nem hív fel előtte fél órával, nem kopog, ha megérkezik, csak rám töri az ajtót. Bunkó módon bepofátlankodik az elmémbe és nem hagy másfelé koncentrálni. Nem kell hellyel kínálni, ő leül kényelmesen, a legfeltűnőbb részre.

-         MEGÉRKEZTEM! - Kiabálja.

Fütyörészik, még meg sem próbál csendben maradni. Szinte élvezi, hogyha meg tudja szakítani az egyik gondolatmentemet és összezavar egy pillanat alatt.Hiába kérem, hogy távozzon, ő csak énekelget és sztorizik: „…és arra emlékszel, amikor….?”, „ugye, hogy milyen szép volt akkoriban…?”.

-         Takarodj innen már! – szólok Rá.

-         Ugyan már, nem gondolod, hogy elmegyek valaha is?! Ne legyél már naiv, én voltam az eddigi életedben a legjobb dolog. - Tudatja és röhög a markában.

Utálom, hogy igaza van és gyűlölöm, hogy ezt ő is tudja.

-         Nézd csak, mióta nem vagy itt, azóta ilyen jó dolgok történtek velem. Kinyitok pár fiókot és megmutatom néhány szép emlékemet. Amin látszólag mosolyogtam. Jártam itt, megismerkedtem vele, lettek új barátaim és a régiek is megmaradtak. Az arcába nyomom azt a néhány képet, amit érdemesnek tartok megmutatni.

Válasz nem érkezik, csak egy cinikus mosoly, amitől én még jobban ideges vagyok. Aztán megszólal végre:

-         Nem önszántamból jöttem. Te idéztél, te hívtál. Nem tudod, hogy mit akarsz. Egyszer arra kérsz, hogy mindig maradjak itt veled, máskor meg üvöltesz, hogy takarodjak az életedből. Végre végleg. Mit szeretnél?

-         Azt, hogy a való világ legyen a legszebb hely.

-  Ez a beszéd! – Azzal leporolta a kabátját és eltűnt. 

Jókedvűen sétáltam hazafelé a vacsoráról ábrándozva. Fel sem tűnt a mellettem elhaladó férfi mindaddig, míg utol nem ért az ismerős illat. Millió emlék tódult a fejembe. Szédülve kapaszkodtam a korlátba. Hiába a hónapoknyi kitartó és töménytelen munka. Egy illat egy pillanat alatt romba döntötte...

A tükörből egy régi tekintet néz vissza rám. De én megmagyarázom neki, hogy ez már nem én vagyok. Visszakacsintott a múlt, mert érdekelte, mennyre váltam erőssé. A tükörképem keze összeér az enyémmel. Hagyom egy kicsit sírni, de nem fogom megengedni neki, hogy kétségbe essen. Minden mi volt, elmúlt, csak íratlan történelme egy edzett szív naplójának.

"Fogadd el magad olyannak, amilyen vagy! Hogy akarod, hogy elfogadjon a világ, ha te magadat képtelen vagy elfogadni? Mondd el nekem! Én látom, hogy így vagy tökéletes és így vagy gyönyörű! Ahogy egyedi vagy így vagy szép! A világ csak tükör!"    Villás Béla                     

Mínusz százezerfokban dohányzom a disco előtt, miközben arra gondolok, hogy fel kellett volna még húzni legalább három zoknit, mert pofátlanul tódul az arcomba a szél. Ezen kívül még meg kellene enni valami finomat, mondjuk egy kifogyhatatlan tálból pörköltet. Honnan tudnék ilyet szerezni, mondjuk 5 percen belül? Még mielőtt kitaláltam volna, hogy hogyan lehetne ezt a gyakorlatban megoldani, vagy esetleg szabadalmaztatni is, két dolog libbent be észrevétlenül a szemem elé: az első, a két órával ezelőtt megkezdett 249ft-os dobozos pacalpörkölt, a másik pedig egy több lányból álló társaság.

Az konzerv képe szerencsére eltűnt (de mintha a hasam el kezdett volna beszélni, „fúj, ezt ne edd meg… na jó, most még ez is jól jönne, nem is volt az olyan rossz”), lányok viszont még mindig ott voltak, kis picsanadrágban, szoknyában, no meg ujjatlan felsőben. Az egyetemi szórakozóhelyet elözönlötték a középiskolások, akik valamiért azt hiszik, hogy akkor kurva menők, hogyha minél ribancosabban, nulla aggyal mutatkoznak (de legalább a „kurva menők” jelzőből az első részt sikerül megvalósítaniuk). A srácokra jóindulattal sem tudtam volna „férfi” jelzőt aggatni.

Tulajdonképpen ki mondta nekik, hogy a csillogó fülbevaló, szőrös kapucnis kabát, testhez simuló nadrág és póló vonzó? Mert az olcsó dumájukból kiindulva ők nem zenét hallgatni, táncolni, vagy ismerkedni jöttek, hanem dugni akarnak egyet. Kizárólag.

Az asztaloknál úgy ültek a lányok, mint akik azt várják, hogy mikor jön oda hozzájuk a szőke hercek fehér lovon valami nagydumás idióta, akivel két vodkanarancs után haza lehet menni. Mindenki jól jár, a srác szeretkezik dug egy jót, a lány pedig visszaigazolást nyer, hogy igaz, hogy nem olyan jól néz még ki, mint a tévében, újságok címlapján szereplő celeb, de így is megfelel valakinek ( holnaptól a vacsora mellett pedig az ebédet is kiiktatja az étrendjéből). 

Több férfi ismerősömtől hallottam, hogy az a bajuk, hogy a mai lányok könnyen adják magukat. Hozzátok intézem a kérdésemet: Ha választani kell mondjuk két lány között, az egyik visszafogott és tudjátok, hogy harcolni kell kicsit érte, a másiknak kilátszik a fél picsája, meg a mellei és tudjátok, hogy maximum 2 óra kell, hogy az ágyatokba kössön ki, kit választanátok? ...ha az utóbbira voksoltatok, akkor miért választjátok a marcipánmázba csomagolt kakát az értékes helyett?

A lányok látják mindezt, hogy a férfiak a könnyen megkapható társaikat részesítik előnyben, mert az kényelmesebb és ezért ők is ilyenné válnak.

Lányok, most hozzátok intézem a kérdésemet: megéri szeretetkurvának lenni?

A fenti sorok direkt sarkítva mutatják be az agyamból kiáramló gondolatokat a világról. Remélem sok ember csóválta a fejét, miközben ezeket a sorokat olvasta, mert az azt jelenti, hogy teljesen rosszul látom a helyzetet. Ennek pedig most kifejezetten örülnék.

Tudom, hogy létezel valahol, és gyakran csak állsz az ablaknál, bámulod a messzi égboltot, számolod a csillagokat és rám gondolsz... Éppúgy ahogy én is rád. Remélem, az élet mihamarabb összehoz minket. Addig talán a szél, mely simogatja arcodat, elsuttogja helyettem, mennyire hiányzol nekem.

Egyre többen tökörésznek.

Hígul a popszakma, hallani ezt sokszor, de a legújabb: manapság már az ősi kelta ünnep is kezd populáris lenni. Már hazánkban is izzik a halloween láz. A halottak napja és a mindenszentek nem elég divatos, kell hozzá még egy olyan alkalom is, amikor lehet bulizni, inni, táncolni önfeledten, csak másnap este nehogy a szomszédbácsi sírját telehányjuk gyertyagyújtás közben.  

Először is szeretném leszögezni, hogy nem azokkal van gondom, akik valóban azért készítenek töklámpást, mert hisznek az azt körülvevő legendában… hanem azokkal, akiknek fogalmuk sincsen arról, hogy tulajdonképpen ez micsoda, honnan jött, mit funkciónál azon kívül, hogy olyan kis ’édipofakiscukcsi’ tököcskéket lehet faragni.

A legújabb „kedvenc” üzenőfali bejegyzések közé tartozik a „Happy Hallooween day!” felkiáltás. Magyarok vagytok, kelta ünnepet tartotok (úgy, hogy azt sem tudjátok, hogy mi áll mögötte) és mindezt angolul írjátok ki (slusszpoén - úgy, hogy nem is tudtok angolul).  

Samhain, kelta napisten, kérlek, nézd el ezt nekünk, hiszen nem tehetünk mi erről! Tudod, az úgy volt, hogy jött az a Szent István nevezetű emberke, aki megteremtette a keresztény Magyarországot. Ezek a hittérítők pedig a pogány ünnepekhez igazították a keresztény ünnepeket. Most meg itt van a szegény magyar, nincsen semmije, csak nagy devizahitele, hazaér a munkából, leül a kanapéra és nézi a televíziót. Tudod, egy agybahatoló reklám után és egy manipulatív híradó előtt, szoktak lenni amerikai, angol filmek, ahol tartják a Halloween ünnepet. És látá, a magyar ember, hogy ez jó. És mondá: Legyen itthon is Hallowwen. És lőn Halloween. 

 Jövőre bevezetek magamnak még néhány ünnepnapot, amikor önfeledten bulizhatok hivatalos indokkal, hiszen úgyis itt a világméretű globalizáció, ami magával vonja a kultúrák, a vallások egybeolvadását is.  Az én hitvilágom sokszínű lesz, szeretnék egy egész hetes ünnepet a szorgalmi időszakban és két hónaposat a vizsgaidőszakban. Köszönöm! Ámen. 

A képért köszönet Nagy Dávidnak!

 „Mondd láv, láááv, láááv”

A héten regisztráltam egy manapság divatos társkereső oldalra, hogy igazodjak a mai trendhez (értsd: addig sem kell a szakdolgozatot írni).

Mindent be tudsz állítani magadról: hány éves kortól hány éves korodig etted a taknyodat, milyen íze volt, hogyan hatott ez ki a gyermekkorodra, illetve milyen felnőttkori traumákat okozott ez a későbbiekben. Az álom hercegnőt / álom herceget is be lehet kategorizálni, illetve felszólítani a kedves felhasználókat, hogy csak azok csapassák a leveleket, akik napi kevesebb, mint kétszer kaksiznak és rendszeresen ápolják a lábujjkörmüket, de legalább ne legyen gombás.

Ez van emberek, kemény világot élünk! Meg kell ám válogatni, hogy ki lesz az életed nagy párja! Legyen 50kg, 85B-s melltartókosárral, hogy lehessen vele villogni. Vagy a másik oldalról megközelítve: legyen egy naaaagy, szép kocsija, meg háza… hogy lehessen vele villogni.

Sajnos a sötétség manapság nem csak éjszaka telepszik rá a Föld nevű bolygóra.

Az első üzenet, amit kaptam ezen a szerelmetes oldalon a következő volt „Fuck##### lávolt téged” (##### azért, mert nem szeretném megsérteni a t

udomisénmilyen jogait). LÁVOLT! Ennél még a "teccő", vagy "megdugnálak" gomb is jobb lenne.  Értem én, hogy globalizáció, meg célozzuk meg a fiatalokat, hogy jobban magukénak érezzek, de nem túlzás ez már egy kicsit? Miért nem lehet szimplán egy olyan gomb, hogy "Megismernélek". 

A személyes varázsom valószínűleg még soha nem volt ennyire a tetőpontján, hogy 3 nap alatt 93 ember (férfiak és nők, 18éves kortól egészen 60 éves korig) lávolt volna. 

Még két hónap és többen szercsiznek, mint ahány nem tetsziket kapott Zsófi Rágógumi c. dala.

A népszerűségemben fürödve csak annyit mondanék:

Ne hagyjuk, hogy sakkban tartson és lekötözzön a virtuális világ.

Egy adatlap lávolása helyett fordítsuk magunkra azt az időt, járjuk a természetet, tanuljunk, zenét hallgassunk, nézzünk meg egy filmet, vagy egyszerűen csak szeressünk inkább hús-vér embereket!

A fotóért köszönet Dávidnak! 

Szeretnék nektek bemutatni egy nagyon tehetséges művészt, aki engedélyt adott arra, hogy a bejegyzéseinkhez az ő képeit felhasználhatjuk.

Ő Nagy Dávid, a 18 éves ifjú, akit már kisgyermekként is érdekelt a fotózás, de komolyabban 2009 óta kezdett el ezzel foglalkozni.

Az ok egyszerű: ezzel tudja a legjobban kifejezni magát. Kedvenc témái közé sorolja fekete-fehér képeket, a túszejtős fotókat, de bármi, ami épp megihleti: legyen az akár egy elkapott pillanat, étel, szobor, épület, vagy akár egy beállított fotó. A Kecskeméten élő fotós a közeljövőben folytatja a nagysikerű túszejtő fotósorozatát, „Boby visszatér” címmel. Ezen kívül nagy tervei vannak a jövőre nézve, hiszen az érettségi után fotós iskolát fog elvégezni és egy olyan fotókiállítást szervez, ahol az összes megyéjében lévő fiatal fotós munkásságát egy helyen csodálhatjuk meg.

A legnagyobb álom pedig az, hogy jó férj és remek apa legyen, ha eljön az idő és bekerüljön a „nagyok közé” Hogy ez sikerül-e?

Az ő szavait idézve: „Ezt csak egy valaki tudja, ő pedig az Isten”.

További képekért csatlakozzatok Dávid facebookos oldalához itt.

A második olvasói levelet Feketemacsnak köszönhetjük!

Mennyit változott a világ!

Emlékszem még, mikor kamasz voltam, nem volt internet, nem volt mobiltelefon, de sok helyen a vezetékes is csodának számított. És mégis...az emberi kapcsolatok működtek...és meglátásaim szerint a fejlődő technikának köszönhetően, kezdenek elveszni bizonyos értékek...
Mikor két szerelmes között a kommunikáció csak úgy működött, ha távol voltak egymástól, levelet írtak egymásnak...olyan igazit... kézzel, illatos papírra, meg lehetett fogni, forgatni, szagolgatni...szinte úgy érezte magát az ember, hogy a szeretett személy egy darabja ott van kezében.
A személyes találkozások alkalmával meg tudták beszélni élőszóban a problémákat, örömeiket, illetve az újabb randi időpontját. Lehet hihetetlennek tűnik, de a levélírás akkor is megtörtént, ha a két személy egy városban lakott. Mindig izgatottan néztem a postaládát, hogy jött-e levél.
A féltékenység közel sem volt akkora mértékadó mint manapság. És, hogy miért nem?
Itt jön képbe a mai technika.

Telefon...várod az smst...várod mikor hív...ha nem veszi fel, vajon miért nem? Elkezd eszeveszettül forogni az agyad...biztos baja történt, vagy megcsal. Gyakorlatilag arra nem is gondolsz, hogy lehet teljesen banális oka van, mondjuk egyszerűen otthon hagyta a telefonját, vagy le van némítva és nem is hallja. De kezdesz ideges lenni...és amikor felhív, addigra már annyira felhúzod magad, hogy egyből letámadod, meg sem várva, hogy mi is történt valójában. Szóval mondhatni ilyen szempontból a telefon egy stresszforrás is lehet. Annak idején ilyen probléma fel sem merült...sokkal nyugodtabbak voltunk, hiszen telefon híján ilyen dolgok eszünkbe sem jutottak.

Internet...nincs a chat-en...de tudod, hogy otthon sincs. Ugyanaz...elkezdenek forogni a kerekek, vajon hol lehet, mit csinálhat? 66x megnézed az adatlapját, illetve az üzenőfalát, hogy be tudd azonosítani, mikor lehetett fent utoljára. Nézed a hozzászólásait.... megvan! Egy csaj fényképe alá írt valamit, vagy hozzászólt valami bejegyzéséhez...teljesen biztos vagy benne, hogy azzal a számodra lotyó nővel múlatja az idejét!
A levélváltásotok kizárólag az üzenetküldésekre korlátozódik. Hol vannak azok a régi szép idők, azok az igazi levelek...aminek illata van!
De ha ez még nem lenne elég, telekürtölöd a facebookot azzal, hogy ez a pasi milyen szemét...és képes vagy a falon szakítani, vagy a chat-en közlöd vele, hogy vége!
Egy félreértelmezett mondat, írás és Te máris azt hiszed összedőlt a világ

Azok a régi szép idők!!
Nem agyaltunk felesleges dolgokon, hiszen nem volt min!
A szakítások élőszóban történtek, a félreértéseket vitákat nem az internet generálta, mint manapság oly sokszor.
Akkor a valóságban éltünk meg minden jót és rosszat...és megtiszteltük a másikat azzal, hogy személyesen közöltük, hogy vége. Nem üzengettünk egymásnak,nem mocskoltuk a másikat, mint ahogy látom manapság, hogy mi folyik egynémely üzenőfalon.
Persze sunyi emberek az én időmben is voltak. Szakítás lehetett levélben...ez még a jobbik eset, de ugye megvoltak a korlátok, hogy ne fajuljon el a helyzet...úgy mint most és itt. A gyalázatos közlési mód két legdurvább lehetősége abban merült ki, hogy vagy baráttal, barátnővel üzenték meg, hogy vége. A másik...nem szólt semmit, nem keresett...és olyan módon tudtad meg, hogy vége...láttad a párod egy másik lánnyal/fiúval kézen fogva, turbékolva menni az utcán.

A legfontosabb viszont a bizalom kéne, hogy legyen. Régen ez sokkal biztosabb lábakon állt, Mivel nem voltak ezek a technikai eszközök amik kiválóan alkalmasak arra, hogy növeljék a bizonytalanságot, a másik érzését illetően.
Mégis azt mondom, hogy ennek nem kellene feltétlenül így lennie...csak meg kéne tanulni ezeket a mai kommunikációs dolgokat is kezelni (helyén kezelni) és jóra használni. Csakhogy ehhez érett gondolkozás szükségeltetik és a legtöbben sajnos még nem jutottak el odáig.

Egy kapcsolat alappillére pedig az őszinteség, egymás tisztelete és a kölcsönös bizalom, illetve a megfelelő érettség. Amíg ez nincs meg, addig a facebook továbbra is generálni fogja ezeket a problémákat, meg még ezenkívül sok mindent...

(amennyiben Te is szeretnél írni nekünk, ide küldjed: elmelkedem@index.hu)

Lássuk az én történetemet… a helyzet az, hogy nagyon szeretek írni (mondhatni a tehetségem illúziójának lufiján található hibákat lelkesedéssel próbálom kifújni), de magamról nem sokszor írtam. Egyrészt azért, mert én sem ismerem magamat jól, hogy tudnék így teljes képet adni a külvilágnak?Az alábbi sorokban rólam olvashattok, fogjuk fel ezt úgy, mint az én saját utazásom, amire most nektek is adok belépőt.

Vigyázat olvasó! Ez a jegy drága és nem biztos, hogy jól fogod te is érezni magad közben!

Irányár: 10 perc az életedből!

A halak csillagjegyben született végletek embere vagyok. Ez miben is teljesül ki?Összefirkáltam (persze csak átvitt értelemben - mégiscsak drága szórakozás lenne ezt a monitort összekarcolni) pár darabkát az én kis életemből.

Fociztam az utcán - Babáztam a szobában

Jártam templomba - Éjszakáztam kocsmákban.

Voltam jó tanuló - Voltam rossz tanuló (de tanulni mindig szerettem).

Voltam dohányzás ellenes - Rászokott

Mindig sietek – Mindig elkésem

Konzervatív – És liberális

Álmodozó – Mégis racionális

Társaságkedvelő – Egyedüllét szerető

Kellenek a biztos pontok - De a bármiféle nem önszántamból állított kötöttségek nem

Belátom a korlátokat – De nem fogadom el

Megváltanám a világot – De van, hogy nem érdekel semmi

Szeretem a finom bort, a citromos sört és az egyéb „női” italokat, DE nem szeretem,ha te csak Sherryt iszol (azt hiszed nőiesebb lesz a hányásod?).Szerettem az igazi, szókimondó rappet, ami elgondolkodtad, a rockot, amit üvölteni lehet egy haragos éjszaka után, a raggaet, ami kikapcsol és megmosolyogtat, az alternatív zenét, ami simogatja az összes érzékszervemet, a goát, ami felkap és egy másik világban tesz le.Szeretek buliba járni, de nem szeretem, amikor te egy hipp-hopp partyban értetlenül álldogálsz, mert nem érted, hogy „ezek mit mutogatnak? Ezek most bemutatnak az előadónak?” Nem szeretem, ha rock buliban a pogóra megkérdezed, hogy "mit csinálnak? Ezek hülyék?", amikor reggae vagy ska zenére mozdulókra azt hiszed, hogy nincsenek maguknál, vagy a goa bulikra úgy gondolsz, hogy „tele van drogosokkal”.

 Szeretem a természetet, utálom, ha nem vigyázol rá. Szeretem az őszinte szavakat, a szókimondást, a megbecsülést, kreativitást, lelkesedést, a tiszteletet és gyűlölöm, ha helyette képmutatást kapok, ha csak érdekből cselekszel, ha nem lelkesít semmi, ha nem vagy nyitott semmire, ha beletörődsz, ha csak sajnálkozol, ha igazságtalan vagy másokkal (vagy magaddal) szemben, ha nem fedezed fel, milyen értékes vagy, ha az egyéniségedet elhagyod, ha gondolkodás nélkül, vakon követsz valakit, ha nincs időd kimondani a szavakat, vagy „cukiságból” teszed ezt, ha diszkriminálsz, ha bele vágsz más mondatába, ha az újdonságot csuklóból elutasítod, de a régi dolgokat sem becsülöd.

Talán egy kicsivel nagyobb keresztet kaptam, de az bizonyos, hogy mellé egy kicsivel több embert is, aki segít cipelni azt. 

peace, love and unity! 

 Elfogyott a szufla. A társadalom folyamatos elkorcsosodása már akkora méretet ölt, hogy zúg a fejem még ettől is. Mintha nem lett volna elég a tegnap este.

A nagyszülő stresszel a gyerekek miatt, a szülő stresszel a megélhetés miatt, a kisgyermek stresszel, hisz mi mást is tehetne, ha ezt látja otthon? Ő a körülötte lévők magatartását veszi példának. Minden ingert ami éri, összegzi és szinte válogatás nélkül húzza magára. Így alakul a jellem.

-…és egyébként miért él még a nagypapa? Ó, tudom már, azért, mert még nem szennyeztük őket minden méreggel. A francbaaaaa, csináljunk valamit, mert már 10 éve fizetjük neki a nyugdíjat! Szerintem az egészségügy színvonalát csökkentsük és a nyugdíjkorhatárt növeljük!

- Nem rossz ötlet… de mit csináljunk a felnőttekkel?

- Borítsuk ki őket annyira, hogy ne is szándékozzanak megélni a nyugdíjba vonulást!

- Te hallod Gyulám, zseni vagy! A gyerekekkel mit csináljunk?

- Adjunk a kezébe cigarettát, alkoholt, gyorskaját és butítsuk el őket annyira, amennyire tudjuk, hogy ne tudjanak tőlünk elmenekülni. Tanuljanak angol helyett latint. Az úgy is halott nyelv. Legalább stílusosak leszünk. Tartsunk nekik drogprezentációkat az iskolában, úgysem fognak figyelni rá, csak az fog eljutni az agyukig, hogy a „drog az rossz”, ezért úgyis kipróbálják. Amennyiben szerencsénk lesz, akkor valami keményebben kezdik, ha meg könnyebbel, akkor nagyobb az esélye, hogy rá csúsznak a durvább dolgokra, mert úgyis azt fogják hinni, hogy mivel mindegyik illegális, ezért a többi sem ártalmas rájuk… aztán majd jól nézni fognak!

- Akkor ezt megbeszéltük Gézám, öröm veled egyeztetni!

( képzelt - közbeékelt beszélgetés a mi érdekképviselőinktől)

A kitartás, lelkesedés, vagy kreativitás manapság már szart sem ér. A milliós diákhiteleddel a hátadon, több évnyi szopatás után megkapott keményfedeles diploma még arra sem jó, hogy kitöröld vele a fenekedet. Az egyetlen, ami számít, hogy mennyire tudod meggyőzni az embereket az igazságodról. Hitesd el a szerencsétlennel, hogy az a barna valami, amit lenyomsz a torkába, az nem egy szardarab, hanem finom csokoládé. A sormunkáért csókoljanak lábat a főnöknek, mert erre sem igazán vagy képes (csak tanítható - úgymond idomítható). A nyugtató, amit minden éjszaka szedsz, majd bepótolja a kibaszott nagy úrt, amit a lelkedben érzel. Hitesd el vele, hogy az állam szociális központú és az a hitel neked kell, különben egész életedben meg nem vett plazma tévét fogod gyászolni.

A héten odajött hozzám egy fiatal srác a buliban. Nem táncolni akart. Nem ismerkedni. Még le sem itatni (rémes)! Be kart szervezni! 21 évesnek mondta magát, aki pénzügyi tanácsadó. Annak a srácnak akkora volt az arca, mint aki tényleg elhitte, hogy ennyi idősen elég tapasztalattal bír, hogy emberek százának sorsát talán örökre megpecsételje. A 'kípszmájlingjával' együtt.

Ne higgyetek a jó dumájú embereknek!

Egyébként nekem se!

Úgy imádom az illatod, ami úgy elragadott
Ezért örökre rabod maradok!
De neked mindent szabad,
Ezt is megteheted, hát érezd csak jól magad!
Á !

Ákos közösség elleni izgatás vétségével, üldögél a zárkájában. Ebben a pillanatban elsuhan Ő. A börtönőr (polgári nevén Krisztián, becenevén Inti), akinek végre friss, férfias illata van, nem úgy, mint Gézának („bár azért tegnap este így is jót szórakoztunk”-tette magában hozzá”). A fogolyt életfogytra ítélték, ezért tudja, hogy örökre rabja lesz Neki, aki mindent megtehet velük és közben még élvezi is.

Kicsi Gesztenye, barna a szeme,
Úgy mosolyog rád, mintha te is tudnád igen!
Most kicsit belezúgsz,
Aztán minden ugyanúgy
Megy majd tovább!

Az őr nagydarab, Gesztenye vezetéknévvel rendelkezik, valamint barna szemekkel és szívtipró mosoly húzódik az arcán, ezért Ákosunk egyből beleszeretett. A kiszemelt viszont ugyanúgy tovább lép a másik zárkához és ügyet sem vet rá.

Ezer titok van, mit nem mondtam el
És lehet nem is fogom,
Mert megtagadom, legyen így!
De lesz-e a szívedben hely,
Ha újra bekopogok, mert jobb ha tudod
Még nem adom fel!
Ó nem!

D. úr tudja, hogy a közösség elleni izgatáson kívül még számtalan szabálysértést követett el életében, de nem mondja már el ezeket a bíróságon. Az életfogytiglan így is súlyos büntetés… de legalább Krisztián nem tudja meg, hogy valójában ő milyen bűnös életet élt. Ákos soha nem fogja feladni a küzdelmet, hátha egyszer egy éjszaka elcsábul a Kedves hozzá.

Ó igen!

Kicsi Gesztenye, barna a szeme
Úgy mosolyog rád, mintha te is tudnád igen!
Most kicsit belezúgsz,
Aztán minden ugyanúgy
Megy majd tovább!

Gesztenye Krisztián úgy mosolyog, mintha tudná, hogy Ákosnak vaj van a füle mögött. Ennek ellenére Ákos még mindig „lávolja” őt.

Talán nem bánom már, hogy így alakult,
Talán nem bánom, úgyse fáj,
Mert az álmomban ugyan visszatalálsz,
Én majd csókolom vadul a szád

Minden éjszaka pajzán álmok adnak gyönyört a sivár életében.

Kicsi Gesztenye, barna a szeme
Úgy mosolyog rád, mintha te is tudnád igen!
Most kicsit belezúgsz,
Aztán minden ugyanúgy
Megy majd tovább!

A napok csak múlnak, de gyógyír még nincs a szenvedésre… csak a Remény, hogy az álom egyszer valósággá növi ki egymást. Úgy gondolom, hogy magatartásával, kitartásával mindenkinek példát mutat az életben.

"S mindegy, mi nyel el, ár avagy salak:
Általam vagy, mert meg én láttalak
S régen nem vagy, mert már régen nem látlak."

 A szobában ülök. Ránézek a telefonomra, Te jutsz eszembe… az, hogy órákig ültünk rajta esténként. Fekszem az ágyon és arra gondolok, hogy milyen volt, amikor itt aludtál nyugodtan mellettem, miközben én reggelig néztelek. Nézem a műsort és az jut eszembe, hogy ezt néztük esténként, mert ez a kedvenced. Meghallom a zenét és Te jársz a fejemben, mert mindig ez szólt nálad.Kinézek az ablakon, látom a csillagokat és arra gondolok, amikor nem tudtunk együtt lenni, mennyiszer néztem magányosan az égboltot.

"Mi" jutunk eszembe, az, amit érzek irántad.

A szobában ülök. Ránézek a telefonomra, Te jutsz eszembe… az, hogy órákig ültünk rajta esténként, mert annyit veszekedtünk. Fekszem az ágyon és arra gondolok, hogy milyen volt, amikor itt aludtál nyugodtan mellettem, miközben én reggelig néztelek és arra gondoltam, hogy tudsz aludni, mikor most vesztünk össze. Nézem a műsort és az jut eszembe, hogy ezt néztük esténként, ahelyett, hogy sétáltunk, vagy beszélgettünk volna, mert az a kedvenced. Meghallom a zenét és Te jársz a fejemben, mert mindig ez szólt nálad, annak ellenére, hogy tudtad, hogy kiállhatatlan számomra az a zenei stílus. Kinézek az ablakon, látom a csillagokat, és arra gondolok, amikor nem tudtunk együtt lenni, mennyiszer néztem magányosan az égboltot, hogy miért nem akarsz velem lenni.

 "Mi" jutunk eszembe, az, amit érzek irántad: megnyugodva és gyűlölve szeretlek.

A képet Szanatórium szökevénynek köszönjük.

Az első olvasói levelet Szanatórim Szökevénynek köszönhetjük. A bejegyzés különlegessége, hogy a lent talált kép is az ő kezét dicséri (további képek tőle elérhetőek arra kattintva) 

Szó. Szavak. Mit is jelentenek? Összeláncolt betűk összessége. Összeláncolt betűk, szende kis lények, melyek egymásba kapaszkodnak, szorosan fogják egymás kezét, hogy alkossanak valami nagyot. Valami igazán nagyot, mely az éterben él tovább és a világegyetem markában szétmorzsolódik.

És elhalkul. Végleg. A többi szóval együtt. Összefognak, hogy alkossanak valamit. És végül csak egy nagy böfögés lesz belőlük. Szó. Szavak. Nem is akarom tudni, mit jelentenek. Vagy mégis? Látni akarom még őket, találkozni még velük? Vagy csak sutba dobni őket, hagy égjenek a parázsló tüzön, hogy ott vesszenek az örök kárhozatban? Talán nincs is rájuk szükség. Talán...Szavakra nincs szükség, amelyek nem jelentenek semmit. Attól függ, ki mondja. Vagy mégsem? Talán nem is akarja mondani. Vagy nem azt. De mégis. Az igaz eltűnik a szavak végtelen kavalkádjában. A sötét kavalkád, a káosz eluralkodik rajtuk. És már nem tudjuk, miről beszélünk. Csak feleszmélünk, körbenézünk, és furcsa szemek merednek ránk. És furcsa érzelmek. Melyek néha semmit sem mondanak. Vagy mégis?

Érzelem. Ha csak belegondolunk ebbe a szóba: durván, kendőzetlenül kezdődik, szinte belehasít a világba az a bizonyos egymás kezét markoló ’r’ és ’z’ és végül eltompul, elhalványul, megszelídül. Az ’m’. Az ’m’, ami dupla. De nahát ott van egy kis vessző, amely kifelé tekint mindkét oldalon. Hát ezt jelenti? Vajon tényleg a valóságot tükrözik a szavak? Mindig tökéletes szimbólumai az általuk leírt tárgyaknak, lényeknek és fogalmaknak és a hozzá fűződő érzelmeket is teljes mértékig magukban foglalják?

Vagy létezik egyáltalán a valóság? Léteznek egyáltalán a szavak vagy csak az éter sodorja őket és furcsa összevisszaságot szülnek közösen? Kényszer az, ami összetartja őket? Mert valaki azt mondta? Kimondok egy szót és a betűk, még ha nem is kedvelik egymást, nekik kötelező együtt maradniuk. Még ha nincs is kedvük hozzá. Amikor ráeszmélnek: „ó, most tényleg ezt mondja majd? Ismét mennem kell? De belefáradtam. És most viszont, hogy én, mint egy szál betű a sok közül, amíg gondolkodom, akkor is újabb és újabb betűket küldök útjukra, ahova talán ők is ugyanannyira nem szeretnének menni. Akkor mennem kell nekem is, nem?

Bűn és bűnhődés. Mások bántanak, ezért másokat bántok, tehát engem is bántanak és az ördögi kör sosem áll meg. "Logikus.” Vajon a világ logikus? És az események láncolatának sorrendje? Vagy egyáltalán az ember logikus? Az ember, aki úgymond feltalálta a szavakat, kifejlesztette ezt a bonyolult kommunikációs rendszert logikus lenne? Akkor miért csak a saját kárára használja? Vagy nem csak arra? Ha nem, akkor is kár. Kár érte. Összezavarodnak az éterben és kár keletkezik belőlük. De legalább keletkezik valami. Születik valami. Tehát fejlődünk. Vagy amortizálódunk? Meglépjük a lépcsőt, de aztán hátrahőkölünk. Vissza három. Vagy még több. Hátralépünk. Lelépünk. Mert megijedünk. Meglépünk a gondok elől. És ez még több gondot szül.

Szüljük a gondokat. Tehát a születés csak gond. Vagy csak szavak ezek is? Szavak, melyeket én teremtek, én szülök újjá habár már oly régóta léteznek. És én nyúzom őket. Az elfáradt szavakat. Pihennének már biztos. Vagy még nem fáradtak bele? Én már igen. Elfáradt a kezem a pakli keverésében. De azért osztok egy újabb kört. Csak, hogy az élet kedvére tegyek, hiszen kedves kis mókamester Ő. Megérdemli az ajándékot. Sokat dolgozott már érte. Munkáját és ügyességét, pedig illendő díjazni. Főleg, hogy én csak egy beosztottja vagyok a sok közül. Vagy még annál is kevesebb. Egy csinovnyik. Vagy az élet a kevés ahhoz, hogy kikösse a csomókat? Vagy a horgolt halál csomók lennének túl összetetten megkomponálva? Talán egy egész szimfonikus zenekar abszolút életmunkái ezek a pár könyörtelen percek, melyek éveket, akár életeket tehetnek tönkre. Ki tudja? Tudni vajon lehet egyáltalán? Vagy igazából nem is tudatosulnak bennünk a dolgok, csak gondolkodunk, gondolkodunk és gondolkodunk. És közben nem látunk, csak nézünk. A szánkat tátjuk, amikor a fatális világ kivillan a feketeségből, pedig végig ott volt előttünk. Szebb és jobb nála sosem létezett. Mindig is ilyen ocsmány volt csak nem láttuk. És forog a gyomrom magamtól, mert kötelező, hogy forogjon, mert én vagyok én és nem valaki más, és a világtól is, ami pedig csakúgy megteremtetett ki tudja mi célból.

Szétzúzódott az üvegbúra. Mindenki csak búr. Búrjuk a pénzt, a testeket, a tudást és az érzelmeket. Mert nekünk nincs igazi saját, ami valójában az igényeinknek megfelelne vagy másokénak. Sosem elég. Forog a gyomrom, mert létezem. Habár azt hittem nem létezem és csak egy fikció vagyok és nini a rossz dolgokkal mik nem derülnek ki? Hát mégis vagyok, mert másokat bántok. Ez a meghatározó manapság. Azt hiszem.

És a vihar csak tombol és tombol tovább. De meddig tombol még vajon? És mennyi kárt okoz még? Vajon meddig tépdesi ki a fákat tövestől és meddig csapkod a villám az ágakba? Ameddig tökéletesen szét nem tépázza? Egy apró ütéssel megrázza azt és a fa egy kicsit megszédül, majd egész testét átjárja a fatális erő, melyből sugárzik a pusztítás iránti vágy. Monoton végigzakatol a törzsében a világ összes fájdalmával végigrázva azt és a belsejéből mar kifelé, mint kutyában a veszettség. A hihetetlen erő, mely a dühből fakad, a fájdalomból, az undorból és a gyűlöletből. Magából a születésből. Ennek tökéletes egyvelege pedig brutális módon csontig hatolva ömleszti a vért, ahogyan szanaszét tépi ereit, mint a megvadult, megállíthatatlan gépezet, melyet a szeretet és béke hirdetésére programoztak, amikor ráébred a világ valós mivoltára… Vajon meddig tombol még? Van ember, aki megállíthatja vagy csak önmagát képes destruktiválni? A gépezet, amelyet az élet programozott át sosem pihen és brutalitásának nincs mértéke. A gépezet, mely öntudatra ébredt. Már érez. Érzi a világot és a világ, mint megtébolyult fenevad tépi őt tovább apró darabokra. Ledarálja, ledarálja a veszett kutyát, hogy végül léte utolsó halovány darabkáit egy kutyakonzervbe zárja, melyet majd egy emberi kéz újra felnyit és más, ártatlan (vagy nem is annyira ártatlan?) kutyákkal etet meg. Dog eat dog. Így működik ez manapság. Mint őrült lények rohanunk és átgázolunk másokon. Mert az nekünk jó. Amíg rajtunk át nem gázolnak. És akkor sajnálkozunk. Legfőképp magunkon. Mert hát ugye milyen szörnyű is az életünk? Másnak biztos nem ilyen rossz. Mert történjék bármi nekünk biztos rosszabb. Oh, csaknem problémáid vannak? Nahát tényleg? Hát ne is problémázzunk rajta. Az enyém úgy is rosszabb. Szubjektív vélemény ez, mely végül magával ránt mindenkit. Tehát addiktivitást kiváltó szavakról beszélünk, melyeket szintén szavakkal írunk le. Rákattanunk, mint laza, menő csávó az intellektuális beszédstílusra. Mint robot a szabadságérzetre, hogy aztán annak nevében másokat bebörtönözzön, ugyanis nem értenek egyet.

Ez ilyen. Minden eszme a szennybe fullad a végén. Ez az ember tragédiája.

És most. 3-ra. Ledöbben. Mindenki! Úgy. Szépen. Ahogy meg van írva. Össznépi elektronikus sokk. Kiabálj, hallasd a hangod, állj ki és légy pontosan ugyanolyan, mint mindenki más! Légy annyira alternatív, annyira különleges, mint az összes többi! Kiabálj, h nem fair! Kántálj együtt azokkal, akik szintén ezt kiabálják! A valódi igazságtalanságra legyints! Akkor vagy a legjobb ha észre sem veszed! Képviseld mások érdekeit, úgy hogy a tiédet helyezed az előtérbe! Szarj a többiekre és álcázd mindezt csillivili, önfényező, csodatevő sprayvel! Fedd le a nagy kupacot egy apró szisszentéssel! Egyszerűen csak Légy Te, Légy Te, Légy Te a Valódi Igaz Ember! És végül: Hidd el te magad is, hogy jótevő vagy!

Gratulálunk! Szintet léphetsz...

(Amennyiben van olyan gondolat a fejedben, amit szívesen kiadnál magadból, vagy megosztanál több emberrel is, küldd te is az írásodat az elmelkedem@index.hu-ra)

Az oldal szerkesztői a jól megérdemelt nyarukat töltik (dolgoznak, tanulnak, de kevésbé pihennek), ezért láthattok jelenleg kevesebb posztot tőlünk. 

A mai naptól várjuk a Ti írásaitokat!  Írjatok bármiről, ami érdekel titeket: a világról, vallásról,  a hazugságokról, csalódásokról, szerelemről...  A levélhez csatoljátok a szerzeményeteket, ami legyen ellátva egy frappáns címmel és azzal a névvel, amin megjelenthet. 

Szerzeményeiteket ide várjuk:  elmelkedem@index.hu

További szép nyarat nektek! 

Zöld nyalóka

   Hírek: Zavargások robbantak ki hajnalban Londonban, Totthenham nevű városrészében, miután a rendőrök lelőttek egy 4 gyermekes családapát. A helyi őrs elött több százan gyűltek össze, magyarázatot követelve a 29 éves férfi halálára. Az összecsapásban, a legfrissebb hírek szerint 26 rendőr, és 3 civil sérült meg. Két rendőrt még minig a       kórházban ápolnak. Legkevesebb pedig  40 személyt őrizetbe vettek.

  Igazság szerint, hiányosak az információim a történtekkel kapcsolatban, mármint arról még nem sikerült értesülnöm, hogy miért is “gyilkolták” meg a rendőrök ezt a 4 gyermekes családapát, aki bármily meglepő egy drog dealer. Legyünk őszinték! Az angol rendőrbácsik csak úgy heccből nem lövöldöznek senkire. Abszurd dolognak tartanám azt, ha faji megkülömböztetésből, mindössze a szimpátia, hiányából nyitottak volna tüzet dealer pajtásunkra, aki történetesen lelkiismereti gondokkal egyébként nem kűzködik (kűzködött).

  Következő képp tudom elképzelni  a sztorit. Ezt a tinik által oly mélyen tisztelt fiatalembert (élt 29 évet) minden bizonnyal már szemmel tartotta a helyi hatóság. Egy nagyobb  drogvásárlás után tarthatott hazafelé békésen, kétkezű munkájának gyümölcsével, vagyis autójával, “Otthon, édes otthon”!  . Megérkezett, de egy aprócska baki csúszott a számításba. Ezek a csúgya gonosz rendőrbácsik már vártak rá, szóval nincs más hátra, csakis előre menekülőre fogta a dolgot. Pontosan ilyen esetekre tartogatott fegyverét, Old Shatterhand-ot megszégyenítő gyorsasággal előkapta, és üldözőire tartva leadott pár “figyelmeztető” lövést. Ezt a rendőrök tuti rossznéven vették, és ők is kimutatták a foguk fehérjét, azt nem is mérlegelve, hogy lehet úgy megsebzik barátunkat, hogy habozás nélkül belehal. Megtötént a legrosszabb ami az életben megtörténhet, a golyó célt ért, és egy nemes lélek életét vesztette a brutális rendőri intézkedések közt. Azt halkan hozzátenném ezek az Ördög által vezérelt rendőrök csak a munkájukat végezték, akiknek ugyanúgy otthon cseppségeik, és szerető feleségük van. Ha a visszájára sült volna el, és egy intézkedő rendőr hal meg, nem hiszem hogy a felesége, és gyerekei Molotov koktélok társaságában kopogtattak volna Dealer pajti ajtaján.

   Lépjünk tovább! Roppant viccesnek találom a media szóválasztását ezen esetben. Kereskedelmi csatornák, ahol a Mónika show, Josi barát és társai kápráztatják el a “jónépet”, az eseményt ők enyhe hanyagsággal “zavargásoknak” titulálja. Kevésbé kereskedelmi csatornák, viszont ugyanezt “lázadásnak” vélik. Ami azt illeti az utobbi, kevésbé népszerűbb adóknak van igaza. Legyünk őszintik! A helyi rendőr őrs elé nem nyugdíjas nénik, és bácsik vonultak ki, s botjaikkal, járókeretükkel verték az ajtót felháborodásuknak hangot adva: Mi az hogy a város legnépszerűbb drogelosztóját kinyirták? Most unokáink hogy fognak eufórikus állapotban minket megverni, pénzmegtagadás után? Miért kell gátat szabni a fiatal generáció fejlődésének? Nem, kedves olvasó nem! Nem életük alkonyán lévő emberek lázadoztak, gyűjtogattak, fosztogattak az utcákon. Csak nem? Csak nem az a retardált párszáz fős vevőkör gondolta úgy, hogy ez nem volt szép. Valószínűsithetőleg ők kezdeményeztek e “békés” tüntetést. Jól bejáratott elosztójuk halála szíven utötte öket, s izzadt tenyérrel szertől kiürülve csaptak rá az asztalra. Aztán az, hogy a következő napokban ez folytatódott az már egy másik történet. Mivel Tottenham az egyik legszegényebb londoni negyed, és rengeteg bevándorló él, legalábbis próbál szinbiózisban lenni remek lehetőséget láttak az előállt helyzetben. A műveltebbek csak autókat, utcák elemeit (szemeteskukákat, táblákat, póznákat) rongáltak meg, a leleményesebbek már üzletek kirakatát törték be, majd teli bevásárló kocsival “angolosan” távoztak. A bátrabbak még ékszerüzleteket, elektronikai csikkekkel teli boltokat is ostrom alá vettek. Csak gratulálni tudok az egész csapatnak.

  Hmm, fiatal generáció ugye? Mivel ebbe a halmazba sorolható vagyok énis, köteleségemnek tartom hogy szóljak pár szót. Kedves olvasó!  Földünk népességének adataival teljes mértékben tisztában vagyok, s  tudom hogy minden ember  egy különálló személyiség, saját gondolatokkal, érzelmekkel, érzésekkel,  és nem utolsó sorban véleményel.  A felsoroltak  mindengyike szerepet kap az elkövetkezendő sorokban, viszont maga a vélemény kapja a főszerepet, az Én véleményem. Nem osztandó, vagy egyetértést igénylő, csak az enyém, csak is az enyém!

  Körbenézek, s mit látok? Liberalizmustól átitatott szenny folyik a Tv-ból, rádióból, a plakátokról, tanáraink, politikusaink szájából. És ezt úgy adagolják, hogy még tetszik is mindenkinek. Szabad vagy! Azt csinálsz amit csak akarsz! Élj szabadon, s vállald önmagad, sőt légy önmagad!!! Nyugodtan falmingózz letolt gatyában, egy félrecsapott baseball sapiban, Szüleid szavait hallgasd meg, de nem kell ám olyan komolyan venni. Legyen facebook mobilod, és oszd meg barátaiddal a napjaid, például még azt is hogy: “Most pisáltam le magma a parkan, de lexarom ikszdé” Nyugi jönnek majd a “lájkok” meg a “komik”. Az egész egy értelmetlen  butaság. Elnézést ha közületek páran hasonló dolgokat tesznek, de ez csak az én “véleméntem” mint mondottam nem kell egyet érteni vele.  12-16 éves gyerkőcöket elég különös “gondolatok” vezérelnek. Szinte mindegyikük álmodik a gazdagságról, egy szuper BMW isten tudja milyen típusú modelről, egy nagy szerelemről, vagy csak kurvákról. Ez mind szép és jó, csak ezekért a dolgokért tenni is kell, s nem csak a szájhőst kell eljátszani két pohár sör után.  Furcsa megnemértett “érzelmeik” sokukat olyan szinten elcsavarja, hogy azzal fenyegetőznek hogy megölik magukat, ezenfelül próbálnak minél szakadtabbul öltözködni szüleik bosszantása érdekében. (Emo) Valódi értékeiket hátra hagyva, vagy csak elfeledve próbálnak érvényesűlni, teret nyerni a nagy világban. Hát tessék szabad a pálya! Kimegyek az utcára és látok olyan tizenéves fiúkat, akik csajnak öltöznek, vagyis nem annak, csupán csak a divatot követik. Erről van is egy, hogyis mondjam? Nem vagyok filozófus, de megpróbálom szavakba önteni.

“A divatot csak annak kell követnie, akinek nincs saját egyénisége”

  Tudjátok, változik a világ, s vele az emberek, a zene, a nézetek, a drogok és még egy csomó minden. Úgy vélem 50 év múlva nem lesznek melegek, leszbikusok. A párkresés szimpátia alapján fog működni, nemi hovatartozástól független.

  Utolsó gondolatként csak annyi hogy, a zsidók által elindított eszme (liberalizmus) elérte célját. Ez rendkívül okos nép, és a világ urai szeretnének lenni. Na jó, nem csak szeretnének lenni, már azok! Bölcs tanításokat a világ nyomorbadöntéséről a zsidó szakirodalom bíztositja a Tóra és a Talmud.

  Végszóként: “Vedd el a múltjukat, s nem lessz jövőjük” úgylátszik ez is sikerült! Ülj le törizni egy 18 éves sráccal/lánnyal! Fogalma nem lessz a dologról, viszont az SP koncertjegy árakat fejből…

  Hangokat hallok! Hallom, hallom, hangosabban, Nee! Kiáltok fel.  Az ébresztő csipogása elérte rendeltetését. Tönkre tett idegileg  10 másodperc alatt! Feltápázkodok, kissé kolikásan nekilátok a reggeli tehedndőknek. Az ébredés varázsától, és az aktuális naptól független randomszerűen nyomdafestéket nem tűrő szavakkal illetek bizonyos dolgokat ami az utamba kerül.  A reggeli tehendők, és a szobámban lévő használatban, és használaton kívüli, ezenfellül már  használhatatlan tárgyak szóbeli figyelmeztetése után, jöhet a reggeli. Kicsit később, már teli hassal belátom hogy túl durci voltam, szóval visszaveszek a lendületből.

  Gondolok egyet, elmegyek boltab. Felkerekedek tehát, az  úton egy feltűnően piros ruhás nő tol egy babakocsit max sebeségen. Beugrott egy híres forma 1-es kérdés, de nem játszottam el a gondolattal… “Hová tűnt a piros ruhás nő?”  Ezt a helyszínen nem bírtam volna ki egy laza kis mosollyal. Parkos rész! Egy-két forma lézeng sörrel a kezében. Az már messziről is látszott hogy nem ma kezdték, s hogy ez már nem az első. Leülnek egy padra, majd heves vitatkozásba kezdenek.  Semmi egyéb érdekesség, pár felhő az égen madarak kíséretében, pompás látvány. Tovább haladva, kóbor macskák egy csoportja rendkívül inteligens stratégiával, több hullámban ostromol egy 2 (köbméteres) szemetes kontinert. Elmosolyodok, s a “pirosruhás nő” példájára sebeséget váltok. A bolthoz érkezvén valaki leszólít.

-Hé! Szia tudnál segíteni?

  Körbenézek, nem látok senkit. Lépek tovább erre  egy kis srác lép elém ugyanezzel a dumával.  Köszönök neki, érdeklődöm mi ügyben, és ő csak nyújta a pénzt arra kérve hogy hozzak neki  4sört. Komolyan mondom, ha 16 lett volna veszek neki. Én is voltam 16 és tudom hogy ebben a korban az összes kamasz piálni, cigizni, s drogozni akar. Nem jó dolog ez, de nem lehet ellene mit tenni. Egy hiba volt, kisbarátunk mindössze 11 volt. Érthető hogy nem teljesítettem neki ezen apró szívességet.  Boltba be, kosár a kézben, 10 perc, kassza, boltból ki. Bolt pipa!

  Hazaérek, lepakolok, nekilátok előrebetervezett napi programomnak. Mindezek elött pihenés ként leheveredek a kanapéra, s bekapcsolom a televizíót. Távitányító a kézben, csatornák tömkelege. Melyiket is válasszam? 26-os csatorna, egy rettentő ronda borostyán kővel díszített gyűrűt akarnak rásózni a kedves nézőkre. Nem dőltem be ennek az agyonakciózott bizsu kufárnak, csatornaváltás. Mese! Ezaz, feltöltődöm egy kis pozitivitással. Gondoltam én! A mostani rajzfilmek, kicsit elvontak. Van egy halmaz amibe a kisbabáknak készült meséket soroljuk. (Ezeket általában egy felnőtt sem tudja végig nézni.)  A másik halmazban, felsorolni is lehetetlen azon mesék címét amik aztán végképp kicsinálja a szülőket, és még a gyereket is manipulálja. A második halmaz meséiben szinte kivétel nélkül minden egyes szereplő bír valami földöntúli erővel, s aki nem, az csupán egy csicska. Az én szemszögemből nézve ezek a követhetetlen sztorival megáldott  mesék csak agresszívá teszik a csöppségeket. Váltsunk is a csatornán. ITV4: The Jeremy Kyle Show, olyan mint a Mónika show azzal a kölönbséggel, hogy itt nem zavar senkit ha a műsorban szereplő (értelmiségiek) összeverekednek. Anya, s lánya marakodik egy férfin, micsoda szerelmi háromszög?! Ez nem bírom tovább! Gyors gombnyomás, hírek: Itt és itt ezzel és ezzel a fantázainévvel ellátott terrorszervezet kinyírt 2 embert fényes nappal az utcán. Míly megható történet. Félreértés ne essék, sajnálom a történteket, de mi a bánatot mondhatnék erre? Ez napjainkban már megszokott dolog. Még az is előfordulhat hogy holnap kilépek az utcára és valaki heccből fejbecsettint a házilag eszkábált fegyverével. Különösebb szándék nincs, csak ki akarta próbálni, hogy mőködik-e. Hát remélem besül a fegyó! TV kikapcs, túl sok információ volt ez egyben. Ébredéstől, e pillanatig már a vérnyomásom elérte napjainkban jólmegszokott  600-at, becsukom szemem ,fülem feldolgozom a látottakat, hallottakat továbblépek.

  A “pihenésnek” vége, felállok és nekilátok az említett tehendőimnek. Ja hogy ezalatt mi történt? Az már sajnos nem fér ki! :)

 Várom már, hogy végre itt legyél,

Mert nélküled üres az éj,
És elmereng, hogy mért is nem jössz már.
Más ez láz, és én ezt jól tudom,
Sohasem látott partokon visz a képzeletünk tovább.

A művész egy elhagyatott épületben énekel. A kisvakond ruhájából arra lehet következtetni, hogy éppen egy építkezésen dolgozik. Az építkezés leállt, az a ő gondolatai pedig messze szállnak (lehetséges, hogy a videóklippen látható lufi elszívása is segített a dologban).

Megtalállak még, tudom hogy ennyi még nem elég,
Megtalállak még, valahol, valahol, tudom jól.

Nyomkövető detektort szerelt fel a kedves cipőjére, amikor nem figyelt oda.

Mosolyodat hagytad itt nekem, mikor elmentél,
Most üres az éj, és kérdezem, hogy mit tegyek egyedül, egyedül?
Más ez a láz, és mégis élvezem,
Tudom, hogy így is jó nekem,
Gyere vissza, várok rád! 

A költő lázas, hiszen az ugrálás során leizzadt és úgy ment ki a hideg levegőre. Nem olyan meglepő ez, mindenkivel előfordulhat. Most lázasan fekszik, de élvezi (mazochista alkat). Egyre több utalást találhatunk arra, hogy az ember, akit szeret, szintén hímnemű (a „láz” utalhat a melegségre is). Amennyiben nyomon követjük a klippet, láthatjuk, hogy mellette táncol egy másik férfi, aki soha nem találkozik a művésszel és mindig ellentétes színkörnyezetben található a költővel (kifejezve a jing-jang harmoniát). A rózsaszín póló is egyértelmű utalás a  hősünk nemi hovatartozására.

Megtalállak még, tudom hogy ennyi még nem elég,
Megtalállak még, valahol, valahol.
Megtalállak még, tudom hogy ennyi még nem elég,
Megtalállak még, valahol, valahol,tudom jól.
Valahol, valahol, tudom jól.
Jól.

Jól tudja, hogy meglesz.

Jól.

Megtalállak még, tudom hogy ennyi még nem elég,
Megtalállak még, valahol, valahol.
Megtalállak még, tudom hogy ennyi még nem elég,
Megtalállak még, valahol, valahol.

Megtalállak még, tudom hogy ennyi még nem elég,
Megtalállak még, valahol, valahol.
Megtalállak még, tudom hogy ennyi még nem elég,
Megtalállak még, valahol, valahol.
Megtalállak még, tudom hogy ennyi még nem elég,
Megtalállak még, valahol, valahol.
Megtalállak még, tudom hogy ennyi még nem elég,
Megtalállak még, valahol.

Előd életét nézve lehetséges alternatíva, hogy a kemény drogok akkora nagy katyvaszt csináltak a fejében, hogy nem hallja, hogy valójában kimondta-e azt, amit gondol. Ezért hallhatjuk, olvashatjuk ennyiszer ezt a mondatot.

A beteljesülés nem történt meg. A költő -nagy helyesen. nyitva hagyta előttünk a történetet, mindenki fejezze és gondolja tovább úgy, ahogy elképzelte.

 Álmodozom egy éjen át,

gondolatom csak Téged lát.
Fiatal szerelem és éretlen, remélem
összehoz minket a véletlen.

Az első versszakból láthatjuk, hogy a szerző gyakorolta a test elhagyás művészetét, vagy tudja irányítani az álmait, hiszen alvás közben megidézi a szerelmét. Ez a szerelem sajnos csak egyoldalú, de vár a beteljesülésre. A gond az, hogy csak sodródik az árral, de nem tesz semmit, hisz abban, hogy a véletlen majd összehozza őket a rögös úton. 

Gondolok erre, gondolok arra valaki ma
haragos, felken a falra,
Észre sem veszem, hogy teszem az eszem,
jobb, ha a gondolataimat összeszedem.
Csak Ő, csak Ő, csak Ő kell nekem,
Ő a legjobb nő és fenn lakik a hegyen
Csak álmodok róla, Ő egy gyönyörű gólya,
kár, hogy nem én vagyok a bugyogója!

Az író teljesen kétségbe van esve, egyszerűen nem tud koncentrálni semmire. A gondolatai darabokra hulltak a múzsájától. A félelmet agresszión és nagyképűségen keresztül tudja levezetni, megtévesztve ezzel a külvilágot (akiknek azt mutatja, hogy minden rendben). Az utolsó sorokból kiderült, hogy ez a törékeny művészlélek egy gólyába szerelmes. Így már világos mindenkinek, hogy miért is beteljesületlen ez a románc. Az, hogy kinyilvánította, hogy a bugyogója szeretne lenni, egyértelmű utalás az animálszexre.

RE: Álmodozom...
Alszik 

A szó elszáll, a sex itt marad, ha tele van
és látod, elakad a szavad.
A Fortuna velem, most épp meglelem,
Feltűnik ő és bevetem a cselem.
Várok, várok, fel és alá járok, - a választ -,
ez egy kicsit fáraszt.
Óóh nem vagy igen, mondd már szívem,
mosolyog a cicababa ez már igen!

 A költő már nem bír magával, ami érthető is, hiszen még álmaiban is a szeretett lényt idézi meg. Szeretné őt megkaparintani.. az egész lényét és a testét is. A szerencse az ő oldalán áll, hiszen megérkezett Ő, aki valószínűleg bódult, kábítószeres állapotban van (erre utal a „tele van” kifejezés). Az író cselhez folyamodik, egy olyan kérdést tesz fel, ami meg fogja határozni az elkövetkezendő életét (vagy közös jövőjüket). Egyszerűen elvakította a  kémiai anyagok elegye, amik megakadályozzák abban, hogy tisztán tudjon gondolkodni. Nem akarja belátni, hogy ez a kapcsolat eleve halálra van ítélve.

 RE: Álmodozom...

Nem akar szembenézni a valósággal....

Bom! Bigidi Bom! Ütött az óra,
sínen van a vonatom első szóra
Mozgok jobbra, mozgok balra,
tetszik a képe, hát kiteszem a falra.
Kiáltok aah utána, ooh,
Ő az én csajom, és igazán jó,
mert ritmusra mozdul a teste,
így ér véget e gyönyörű este

 A választ valószínűleg megkapta a meggyötört hősünk (legalábbis megkapni vélte) és örömében az agyában lejátszódott zenére táncol. A tánc közben csatakiáltásokat is hallhatunk tőle („aah, ohh”), mivel valószínűleg a választottja után néhány állatias ösztönt ő is magára öltött. Az este katarzisban ér véget… ennek bővebb, részletesebb  ismertetésére már nem kerül sor… csak a képzeletünkben játszhatjuk le… 18-as karika kíséretében.

Izééé...aranyos vagy meg minden ,tetszel is, de nem akarok komoly kapcsolatot most. :)
Bazmeg megint ez van..... megint, hogy az a .....
Nyugi haver, gyújts rá és hagyd a picsába.

Rágyújtottam de nem nyugszom meg. Dolgozik a düh meg a csalódottság, ma se fogok 3előtt elaludni.
Fasza. Mikor úgyérzem hogy valakit tényleg el tudnék képzelni magam mellett megszólal a riadócsengő és fénysebességgel távolodok a kapcsolattól.
Kurva jó. Hogy mindig ez van. Nem akar kapcsolatot. Jóban vagyunk de nem akar többet. Minden oké lenne de 150km-re lakik.
Elegem van. Utálok egyedül lenni, kéne egy társ akivel meg tudom osztani a gondjaimat és az örömeimet, meg hogy éppen milyen kedvem van. Akihez oda lehet bújni, átölelni és a mellével a kezemben elaludni, mert annál nincs jobb. Vagyis van de arról nem írok postot. Volt másfél évem amíg ez megvolt.
És kurvára hiányzik. Nem az exem, rajta túlvagyok (kopp-kopp-kopp), hanem hogy legyen valakim. Nem értem. Állítólag jóképű vagyok, van dumám, tetszem a csajoknak. És mégis, mégis baszki ha többet akarok egy (két-három) éjszakánál ez van. Lehet hogy kéne egy új merci.
Nemtudom. De ez így nem jó, Nagyon nem jó. Emlékszem milyen volt mikor reggel mellettem ébredt az akit szeretek, aki mellett éjjel elaludtam, akivel beszélgettem (milyen homár szöveg ez???), akiben megbíztam.
Hülyegyerek hajnali 3:40 van fejezd be, idd ki a maradék másfél deci whiskey-t , nyomd el a cigid és feküdj le aludni.
Szóval befejezem, kiiszom a maradék redlabelt, elnyomom a cigit ami úgyis a körmömre égett már és lefekszem aludni.....

 A bevásárlóközpontok kirakatában már nagy betűmérettel olvasható a bűvös szó... "Akció"! Vegyél meg minden felesleges szart, mert megéri! Soha vissza nem térő alkalom! Amennyiben most kihagyod, egész életedben ezt fogod bánni! TE sem akarhatod ezt! - nyomatják ezerfelől az agyba. A nép, Az istenadta nép pedig gyűlik, tolakodik, mint az állatok, amikor közéjük dobják eledelt. 

Az emberek mindent bekajálnak... "Gyere anyukám, vedd meg nekem ezt az érintőképernyős, 'ultrabrutálisanokos' készüléket!" Anyuka rábólint, hiszen a gyerek száját valamivel be kell tömni... ha már egyszer nincsen idő foglalkozni vele!  Apuka mindeközben mit sem sejtve minimálbérért gürcöl egy gyárban, ahol úgy tekintenek rá, mint egy gépre. 

Az ostorozás hiábavaló, mert valahol ez a mozdony kisiklott... uralkodni próbálunk mindenen és mindenkin. Az "erkölcs", "becsület", "igazság" témát már régóta nem érdemes boncolgatni, hiszen már nincsen miről beszélni. 

A divatos, ámde egyedi ruhákat Akciósan megveheted - pont ugyanolyat, mint amilyet a többi egymillió ember hord! Vegyél Akciósan szoláriumbérletet - hogy majd úgy nézzél ki, mint egy "pirított ribanc"! Vegyed meg a szennymagazin következő heti számát mert jár hozzá egy populáris és igénytelen zenei album!  

Figyelem, figyelem! Eladó minden! Tessék válogatni!

Megfáradt, ámde optimistának mondható lélek eladó garancia nélkül, kettőfélért.

Akciósan.

  Tisztelt hölgyeim, és uraim. Fejlődik a világ! Napjainkban elértük azt a szellemi, illetve technikai szintet amiről őseink még legmerészebb álmaikban sem mertek volna gondolni. Probléma nélkül valósítunk meg csodával határos dolgokat.  Viszont minden jóban van valami rossz, ha lehet ezzel a képzavarral élni. Azt véltem tapasztalni, hogy e fejlődés szúlyosan károsítja az emberi tudatot, és értékeket. Nemhiába csendül fel olykor az általam nagyon is kedvelt mondás: “Ezek a mai fiatalok.” Lássuk be az életünk már szinte egy előre megírt történet. Mostanra már a média szabja meg hogy kinek mit kell gondolni, miként kell cselekeni és élni. Mit is mondhatnék? Egy nagyonis ehető maszlagot tettek elénk, és sokan ezen csámcsogva tengetik életüket, és minden nap azt mondják: nekem ez így jó! Mivel nincs kérdés nem is várnak válaszra.

Traumatikus állapot.

Nem vagyok benne biztos, hogy létezik ilyen szó, de jelenleg nem igazán izgat fel ez a kérdés. Sokkal inkább az, hogy  …. már megint hol az öngyújtóm? A szétzilált cigarettásdobozból kihúzok egy szálat és arra gondolok, hogy már megint elfelejtettem kivenni a farmerzsebemből, mielőtt leültem volna. Szakállas hiba, gondolom én és bőszen mosolygok, egészen addig, míg az utolsót fordítva nem gyújtom meg.

A felnőtté válás kötelező feladat. Gondolom, azért is ilyen nehéz ezt átélni, mert nem „szabadon választandó tantárgy”, hanem "kötelező". Úgymond része a tematikának (csak azért használok ilyen szavakat, hogy felvágjak saját magam előtt, hogy igenis tanultam új szavakat az egyetemen).

Amennyiben a megbúvó, szentimentális és néhol már sablonos énemmel akarnám kifejezni, akkor azt mondanám, hogy „elteltet az idő felettünk, már nem vagyunk gyerekek, ajjajjaj, milyen jó is volt, amikor még minden móka volt és kacagás… mert bezzeg az én időmben”…

A helyzet az, hogy ez a valóságban is így van, de mindezeken kívül olyan dolgokat kell átélni, megélni, túlélni, amikre nem számít az ember.

Hallottam én már ezerszer, hogy milyen jó gyereknek lenni, mert felnőtt korban már nem lesz kire támaszkodni, egyedül kell harcolni a fennmaradásért... de

Vannak olyan dolgok, amiket soha senki nem mondott el.

Azt, amikor az az ember, akivel együtt élsz, eddig mindig hosszasan beszélt neked arról, hogy „mi volt akkoriban”, aki óvott, mert „ez a mostani világ milyen borzalmas”, aki megkérdezte, hogy „mi a helyzet a vizsgákkal”… Ő, egyik pillanatról a másikra az ágy rabja és nem is ismer meg téged.

Amikor a gyerekkori „szerelmek” már mind megházasodtak, családjuk van és a házatok előtt sétálnak a csöppségekkel.

Amikor az igazi szerelmeid arcát már nem tudod felidézni. Akármennyire próbálkozol, már nem látod …és nem hallod a hangját.

Amikor a gyermekkori barátok elköltöznek, majd arra eszmélsz fel, hogy igazából nem is ismered a jelenlegi életüket… és őket sem.

Hiába

ülök ugyanazon a helyen, hiába hallgatom ugyanazt a zenét, mint jó néhány évvel ezelőtt, hiába maradt meg a gyermekkori barátok többsége, hiába mondhatom ugyanazt az épületet az otthonomnak, mégis valami megváltozott.

Nincsen semmi olyan séma, amit követni lehet, nincsen semmi olyan tanulság, amit egy másik szituációra is rá lehet húzni.

Minden percben új emberek leszünk, akinek teljesen új problémákkal kell szembenézni.

… és akkor mi a tanulság? Talán az, hogy nincsen tanulság.

Nem is ismersz.
De véleményed az van.
Tetszik amit csinálok vagy elítélsz érte. De azt már nem tudod miért csinálom.
Véleményt nyilvánítasz a dolgaimról, pedig nem voltál velem ott mikor átéltem azokat a dolgokat amik miatt úgy csinálom őket, ahogy.
Nem voltál ott velem az első csókomnál, az első szeretkezésemnél, az első üveg boromnál,de nem voltál ott az első szakításomkor, az első pofonnál amit kaptam, vagy mikor minden tervem összeomlott.
Egy felületet látsz, de arról hogy mi alakította ilyenre, vagy mi van alatta fogalmad sincs. , Napokra meg tudsz sértődni attól amit mondok,pedig hogyha tudnád miért mondtam lehet hogy lehajtott fejjel elmennél.
Nem is ismersz. Nem tudod mi alakított ilyenné, nem láttad hogyan tépett az élet, vagy hogy hogyan simogatott.
Nem baj.
A baj ott kezdődik hogy át sem gondolod. Fel sem merül benned hogy oka van annak amit teszek és mondok, csak arra tudsz gondolni hogy ez nem az amit te szeretnél. És támadsz.
Sokan vannak ilyenek mint te.
Tudod igazából nevetek rajta.
De nem jóízűen.