Tudom, hogy létezel valahol, és gyakran csak állsz az ablaknál, bámulod a messzi égboltot, számolod a csillagokat és rám gondolsz... Éppúgy ahogy én is rád. Remélem, az élet mihamarabb összehoz minket. Addig talán a szél, mely simogatja arcodat, elsuttogja helyettem, mennyire hiányzol nekem.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.