“Az emberek nem a sorsuk, hanem csupán a saját elméjüknek rabjai.”
(Franklin D. Roosevelt)
Vajon van-e az embernek szabad akarata? Nem egy tipikus szombat délutáni kérdés, magam sem tudom, hogy hogyan jutott eszembe. Valószínűleg az éppen majszolt duplajó mézes keksz a hibás.
Amennyiben eleve el van rendeltetve minden cselekedet, már a születésem pillanatában, vagy már azelőtt a végtelen időkkel el volt döntve, pontosan tudni lehetett, hogy milyen sorban húzom ki a kekszeket 2011. március 12.-e délutánján a zacskóból?
Kör, szivecske, rombusz… -vagy paralelogramma-, szív, ketté tört szív, kör…
Avagy csak az van megírva, hogy enni fogok ma kekszet, de azt én döntöm el, hogy milyen formákat húzok ki?
Minden céllal történik, minden céllal jön a világra, mindenkinek ki van jelölve egy út, amit végig kell járnia.
A legnagyobb kérdés, hogy ez az út több sávos-e? És ha igen, én dönthetem-e el, hogy melyik sávban megyek… és ha én dönthetem el, akkor ezek a sávok lehetnek könnyebben átvészelhetőek is, vagy csak annyiban különböznek, hogy ugyanazokkal a problémákkal más időpontokban kell szembenézni.
Válasz nincs.
Kiveszek egy rombusz alakút és mosolyogva kinézek a napsütéses udvarra.
Nem az a lényeg, hogy van – e válasz… hanem az, hogy van-e kérdés.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.