Egy újabb haldoklás, éberen. Érzem, hogy küzdök a felismerés ellen. A remény még mindig belülről majd szétfeszít, de már tudom, mi a helyes út, mi tovább visz. A szél menthetetlenül megváltozott, tovább vele már nem sodródhatok. Azt hittem büntetlenül jól érezhetem magam, mégis el kell engednem őt, hogy megtarthassam önmagam. Hogy megtarthassam büszkeségem utolsó bástyáját, és hogy szebb színekkel festhessem be életem falát.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.